Pókdal — dalszöveg
A játék: építés és újrakezdés
Egy szál.
Két szál.
Leszakadt!
Kezdjük újra!
A pók kifeszít egy szálat
az egyik ágtól a másikig.
Aztán még egyet keresztbe,
és a háló már látszik.
Körbe-körbe halad,
és minden kör nagyobb marad.
Lassan összeáll az egész,
és majdnem teljesen kész.
Egy szál! — Húzd!
Két szál! — Húzd!
Körbe, körbe!
Kereszt!
Még egy kör!
Majdnem kész!
– Kész?
– Majdnem!
És akkor jön egy szélroham,
és az egyik szál elpattan.
A háló fele leszakad,
a pók a levegőben marad.
Felmászik, és körülnéz,
de nem adja fel soha.
Fog egy új szálat, és kezdi,
mintha mi sem történt volna.
A pók nem számolja,
hányszor kezdte már újra.
Csak fog egy új szálat,
és onnan folytatja,
ahol abbahagyta.
Egy szál! — Húzd!
Két szál! — Húzd!
Körbe, körbe!
Kereszt!
Még egy kör!
Majdnem kész!
– Kész?
– KÉSZ!
Reggel van, csillog a harmat,
minden szálon egy kis csepp.
A pók középen ül,
és onnan nézi az egészet.
Egy szál, két szál,
és most már áll a háló!
Kész!
Egy szál…
kész.